Karácsonyfa mustra: 7+1 impozáns megjelenésű fenyő

A karácsonykor vásárolt, földlabdás fenyőt az ünnepek után néhány hétre hűvös helyre, de ne a szabadba tegyük, a kertbe csak fagymentes időben ültessük ki. Vásárlás előtt hasznos, ha tudjuk, hogy milyen az adott örökzöld környezeti igénye, növekedési erélye.

Hogyan ültessük ki a kertbe a földlabdás karácsonyfát?

Az ünnepek után először ne a szabadba, hanem átmenetileg, néhány hétre hűvös, 10-11°C-os helyre tegyük a fenyőfát, ezután ültessük át ugyanezen a hőmérsékleten. A fenyőt óvatosan vegyük ki a cserépből, majd a földnek legalább az egyharmadát távolítsuk el. Ezután keverjünk össze tápanyagban gazdag virágföldet és gyökereztető hormont, ebbe ültessük vissza a fenyőt, végül öntözzük be alaposan. Fagymentes időben, amikor a talaj nincs átfagyva, elültethetjük a fenyőt. Az ültető gödörbe ne tegyünk szerves trágyát vagy műtrágyát.

 

A legkedveltebb fenyőfélék

 

Jegenyefenyők

1. A kaukázusi jegenyefenyő vagy ismertebb nevén Nordmann fenyő (Abies nordmanniana) az egyik legkedveltebb örökzöld fenyő karácsonyfának. Érdekessége, hogy semmi köze Normandiához, nevét felfedezőjéről, Alexander von Nordmann botanikusról kapta. Népszerűségét nem csak szabályos, kúp alakú termetének köszönheti, hanem bőrszerű, fényeszöld, 2-3 cm-es tűleveleinek is. A kertben nagy a helyigénye, közepesen szárazságtűrő, a mélyrétegű talajt kedveli, remekül tűri a fagyokat.

2. A közönséges jegenyefenyő (Abies alba) kúpos felépítésű, egyenes törzsű fenyőféle, hazánk nyugati részén őshonos. Kérge szürkésbarna, ágai vízszintes állásúak, 2-3 cm hosszú tűlevelei felül fényesek, sötétzöldek, a fonákon két párhuzamosan futó fehér csík látható. 10-15 cm nagyságú, felálló tobozai frissen zöldek, éretten barnák. Az átültetéseket rosszul viseli, ezért ha egyszer megtaláltuk számára a kertben a megfelelő helyet, lehetőleg ne ültessük át. A kisebb jegenyefenyőt eleinte neveljük karó mellett. A tápanyagban gazdag, mélyrétegű talajt kedveli. Nem fagyérzékeny, de a szárazságot rosszul tűri.

3. A Kolorádói jegenyefenyő (Abies concolor) ágai sűrűn, a törzsre merőlegesen állnak, színük szürkésbarna. Puha tapintású tűlevelei felületükön szürkészöld színűek, a fonákon két világos csík fut végig rajtuk, 4-6 cm hosszúak és szabálytalanul állnak. Hengeres tobozai 12-15 cm hosszúak, fiatalon zöld vagy lila színűek, éretten színük barna. A kolorádói jegenyefenyő a mélyrétegű talajba való ültetést meghálálja, nagy előnye, hogy szárazság- és fagytűrő. Az átültetésre érzékeny, eleinte lassú növekedésű, de emiatt nem kell aggódnunk, néhány év múlva behozza lemaradását.

STIHL tipp: Mélyrétegű talajnak a 150 cm-nél vastagabb termőréteggel rendelkező talajt nevezzük. Mivel a jegenyefenyőfélék gyökere mélyre hatoló, legszebben és leggyorsabban az ilyen típusú talajon tudnak növekedni.

 

4. Erdei fenyő

A Magyarországon őshonos, hosszú, 5-7 cm-es tűleveleiről könnyen felismerhető erdei fenyő (Pinus sylvestris) koronája kifejlődve ernyőszerű. Fiatal korában kérge szürke, kifejletten narancssárga, rozsdavörös színű. Tűlevelei kettesével állnak, a színűk szürkészöld. Tobozai szürkésbarnák, 4-5 cm nagyságúak. Az erdei fenyő ellenálló örökzöld, jól tűri a szélsőséges környezeti viszonyokat, de hűvös, párás klímát igényel.

 

5. Duglászfenyő

Az impozáns megjelenésű közönséges duglászfenyő (Pseudotsuga menziesii) koronája kúpos, kérge szürkésbarna. 2-3 cm hosszú, fésűs elrendezésben álló tűlevelei puhák, ezüstös-zöldek, aljukon két fehér csík fut végig. Tobozaiból kilógnak a feddőpikkelyek, mely igazán egyedi megjelenést eredményez. A kert árnyékos, félárnyékos területeit válasszuk neki, itt növekedik majd a legszebben. Ültetés előtt fontos tudni, hogy igen magasra nőhet, akár a 100 métert is elérheti.

 

6. Lucfenyő

Gyerekkorunk karácsonyi emlékeit idézi a közönséges lucfenyő (Picea abies), mely gyorsan növő fenyőféle, magassága akár az 50 métert is elérheti. Egyenes törzsű, kérge vöröses-szürkésbarna színű. Örvökben álló ágain a tűlevelek 1-2 cm hosszúságúak, színük fényes zöld. Tobozai lefele csüngenek, 10-15 cm nagyságúak, világosbarna színűek. A lucfenyő a szárazságot rosszul tűri, pára igényes. Legszebben a tápanyagban gazdag talajon fejlődik.

 

7. Törpefenyő

A törpefenyő vagy másik nevén gyalogfenyő (Pinus mugo) általában szabálytalanul nő, lehet kúszó bokor, de akár koronás fa is. Ágai oldalirányba növők, hajtásai sűrűn, tömötten növekednek. Zöld színű tűlevelei párosával állnak, 4-6 cm hosszúak. Bár lassú növekedésű örökzöld, kedvező körülmények között akár a 6-8 méteres magasságot is elérheti. A kert napfényben gazdag területeit kedveli, a talajra nem igényes, de a szárazságra érzékeny, teljesen télálló.

 

8. Ezüstfenyő

A szabályos koronájú ezüstfenyő (Picea pungens ’Glauca’) tűlevelei ezüstös-kék színűek, szúrósak, viaszosak. Csüngő tobozi világosbarnák, a finoman fogazott tobozpikkelyek papírszerűen vékonyak. A talajra nem igényes és a szárazságot, városi levegőt is jól tűri. A törpe növésű ezüstfenyő (Picea pungens ’Glauca globosa’) szabályos alakú, legfeljebb 1 méter magasra nő. Tűlevelei ezüstösek, kevésbé szúrósak. Hasonlóan az alapfajhoz, a talajban nem válogat, de a napfényt kedveli, így a kert fényben gazdag területére ültessük.

Még több hasznos kertápolási tippért látogasson el weboldalunkra: http://stihlnemzedekek.hu/kertapolasitippek

Írta: Beh Mariann

A STIHL kertápolási szakértője

 

 

 

 

2020.01.17