Kipróbáltam a STIHL GTA 26 ágvágót, nagyon bejött!

Megmondom őszintén, elsőre a GTA 26 megjelenése fogott meg, viszont néhány használat után a kedvenc kerti szerszámom lett. Az egy dolog, hogy rengeteg időt spórolunk meg, de az eddig kevésbé kedvelt kerti feladatokat is sokkal élvezetesebb vele elvégezni.

A Bazsalikomos kert bázisa, a Szabadszállás melletti három hektáros telkünkön van, ahol a gyógy-és fűszernövények, zöldségfélék mellett rengeteg fa és bokor található. Mivel a telkünk egyharmada egy tó, az egyik telekhatár pedig a Dunavölgyi-főcsatorna, a vizes élőhelynek megfelelően többféle fűz, nyár, éger nő, de emellett gyümölcsfák, díszfák és bokrok is szép számban vannak. A farmunk számtalan védett kétéltűnek, mocsári teknősöknek, madaraknak és apróbb emlősöknek ad otthont, az ökológiai növénytermesztés mellett ezért is fontos számunka a környezettudatos gépek használata. A GTA 26 akkumulátoros, így nem szennyezi a környezetet, és ráadásul nagyon halk, így használatakor nem zavarjuk az itt élő különleges élőlényeket. Lakott területen persze ez azért jön jól, mert a szomszédok sem fognak mérgelődni, amikor dolgozunk vele.


Metszés a GTA 26 ágvágóval
A gyümölcsfák metszésekor még nem volt meg a GTA 26 (sajnos!), de itt mindig akad metszeni való fa, így a vízpart menti füzeket már az új fűrésszel metszettük vissza, ezzel vágtuk le az elszáradt vagy télen elfagyott ágakat. A GTA 26 rendkívül könnyű (1,2 kg), így a többi STIHL fűrésszel ellentétben, ezt egy kézzel is lehet használni. A kis méret ellenére azonban olyan könnyedén metszi a kisebb és az akár 8-10 cm-es rönköket is, mint az éles kés a vajat. A lefűrészelt faanyag nem szálkás, teljesen ép felületű. A GTA 26 arra is alkalmas, hogy a nagyobb ágakat vele gallyazzuk le, majd vágjuk kisebb darabokra.


A lemetszett faanyag újrahasznosítása
A farmunkon keletkező tömérdek levágott faág, gally nem megy kárba. A kisebb gallyakat apróra vágjuk és a komposztálóba dobjuk. Minél kisebbre van vágva a komposztálóba kerülő növényianyag, annál gyorsabban megy majd végbe a komposztálás folyamata. A komposztálóba kerülő kisebb gallyak vázat biztosítanak, szellősebbé teszik a komposztáló tartalmát, aminek köszönhetően több levegő lesz benne. A benne élő mikroorganizmusoknak szüksége van az oxigénre, így lesz igazán hatékony a komposztálás. Mostanában tervezünk több magaságyást készíteni, itt is jól jönnek majd a lemetszett gallyak, mert a magaságyás aljába 3-5 cm-re darabolt gallyakból nagyjából egy 15-20 cm réteget teszünk majd, de új komposztáló készítésekor is ez az első réteg, ami a komposztáló aljába kell, hogy kerüljön. Az apró faanyag másik részét és a kisebb darabokra vágott vastagabb rönköket tüzelőnek használjuk, és persze, mivel imádjuk a tábortüzet, ott is a GTA 26-tal felaprított fa ropog majd a sült szalonna alatt.


A GTA 26 a baromfiudvar körül is jól jött
Néhány hete úgy döntöttünk, hogy veszünk néhány csirkét és kacsát, na de mielőtt megérkeznek a szárnyasok még össze kell, hogy állítsuk a róka- és nyestbiztos lakhelyüket. Fadeszkákból kezdtünk neki az új csirke- és kacsaotthon készítésének, amiben szintén sokszor használjuk a GTA 26-ot. Csak egy bajunk van vele, hogy csak egy van belőle, mert apukám és én is ezzel hasítjuk most már legszívesebben a fát. A szárnyasok helyét először együtt megterveztük, majd nekiálltunk a faanyagok méretre vágásának. Hamarosan elkészülünk vele, és érkezhetnek a kislányaim legnagyobb örömére a csirkék és a kiskacskák. Persze az ágvágó nagyon jól használható bármilyen barkácsolásnál a ház körül. Segítségünkre lehet madárodú, madáretető, kerti játékok, homokozó, lugas, pergola, virágtartó, magaságyás vagy például egy új komposztáló összeállításánál is.


Mit érdemes tudni a GTA 26 ágvágóról?
A GTA 26 ágvágó a fák és a cserjék visszametszése mellett a levágott faágak, kisebb rönkök felaprításánál, és a ház körüli munkáknál is használható. A hagyományos fűrészeléshez képest jóval hatékonyabb és kényelmesebb vele a munka. A GTA 26 akkumulátoros, használata teljesen füstmentes, nincs szükség hálózati csatlakozóra, ezért nem kell a hosszabbító kábelére odafigyelnünk, így sokkal kényelmesebb és biztonságosabb vele a munka. Ergonomikus kialakítású, rugalmas, csúszásmentes védőburkolattal van ellátva a biztonságos munkavégzés érdekében, és a lánca szerszám nélkül cserélhető.

Még több információt találsz a STIHL GTA 26-ról a weboldalunkon: www.stihl.hu

Írta: Beh Mariann

A STIHL kertápolási szakértője

2020.05.03