
Készüljünk tudatos növényválasztással az aszályos évekre!
Sok szó esik a kertépítés során a talajok előkészítéséről, a mulcsozás fontosságáról, de talán kevesebb arról, mennyire fontos a tudatos és tervezett növényválasztás. Fontos felkészülni az egyre aszályosabb időszakokra, és ennek megfelelően kialakítani a kertünk növénylistáját.
Növénylista a tudatos tervezés szolgálatában
Mindenképpen érdemes egy lista összeállításával elindulnunk a kertészetbe. Fontos, hogy ne érzelemvásárlásokat hajtsunk végre nem összeillő, nem egy igényű, nem a magyar klímára való növényekkel. Felelős és tudatos döntés, ha nemcsak a magunk kedvére választunk virágokat, hanem a környezetnek is hasznos, rovar- és madárbarát fajtákat vásárolunk a kertünkbe, amelyek jól kiegészítik egymást, egymás után, hosszan nyílnak, de tél- és szárazságtűrőek is.
Azt tanácsolom, a kert növénylistájának összeállításához úgy kezdjünk hozzá, mint ahogyan a főzéshez – egy jól bevált recept szerint válogassuk a növényeket. Ha valaki például rakott krumplit szeretne főzni, abba nem szükséges túrót és kakaót tenni, hiába finom mindkettő, nem való az ételbe. Hasonlóképpen működik a kerttervezés is. Ha tudjuk, hogy sok napsütés éri a területet, akkor szárazság is fenyegeti, ugyanakkor még mindig éri fagy is a tél során, ezen recept szerint válogassuk tehát össze a növényeket.
Ne vásároljunk azáleákat, rhododendronokat, áfonyákat, mert ők a hűvös, esős, párás nyarat szeretik, ez pedig Magyarországon csak nagyon fokú környezeti terheléssel, árnyékolással, állandó öntözéssel alakítható ki; sok esetben így sem garantált a siker, nem mellesleg ezek a növények igen drágák is. Nem utolsó szempont a költséghatékonyág, hogy a megvásárolt növények ne pusztuljanak ki egy-két év alatt, hanem hosszan, akár évtizedekig díszítsék a kertünket.
Cserjék
A kerttervezés során a negyedik dimenziót, az időt is figyelembe kell venni. Mind az egy éven
belüli évszakváltozásokat, mind hosszabb távon, az elkövetkezendő 5-10 éves időszakot. Például egy most megvásárolt cserje vagy fa néhány éven belül hatalmasra tud nőni, teljesen megváltoztatva a kert fényviszonyait, és így az addig napos ágyás növényei árnyékba kerülve mind elpusztulnak. Érdemes a tavaszi virágzásra is és az őszi lombszínre, a termésekkel díszítő növényekre is figyelni.
Tervezés során szinte mindenki magnóláit kér tőlem, ami tavasszal nagyjából 7-10 napig virágzik csupán (és évek óta rendszeresen pont akkor jönnek a tavaszi fagyok, és gyakran le is fagy), ezt követően 50 hétig pedig egy mondhatni jellegtelen nagy zöld fa csupán. Helyette mesés a díszgalagonya, a díszalma és a madárberkenyefa. Ezen kisméretű kerti fák a fényviszonyokat sem változtatják meg jelentősen hosszabb távon sem. Tavasszal mesésen virágoznak, nyáron csodaszép a levélstruktúrájuk, ősszel pedig elképesztő színekben pompáznak – tehát többször, többféleképpen díszítenek. Az sem utolsó szempont, hogy a rovaroknak, madaraknak is táplálékot biztosítanak, és nem is mérgezőek, így akár óvoda vagy iskola udvarába is lehet ültetni őket.
A cserjék kiválasztásakor is érdemes ugyanezen feltételekre figyelni. Ideális, ha díszítenek a
virágukkal, a termésükkel és az őszi színes lombjukkal is. Az is fontos, hogy ne egyszerre nyíljanak, legyen egy virágzási sor kora tavasztól késő őszig.
Ajánlok pár sorban nyíló cserjét, de érdemes tovább bővíteni a listát:
Viburnum x bodnantense - kikeleti bangita, Forsythia intermedia - aranycserje, Syringa vulgaris - orgona, Weigela florida - rózsalonc, Viburnum plicatum - redős levelű bangita, Buddleia davidii - nyári orgona, Vitex agnus-castus - barátcserje, Hibiscus syriacus - mályvacserje
Évelő virágok
A fákon és cserjéken kívül az évelő virágok szintén a kert igazi díszeiként funkcionálnak. Ezen növények évről évre egyre szebbek, egyre több virágot hoznak, és remek rovarvonzók is. Itt is érdemes egy virágzási sort kialakítani, hogy mindig legyen valami virágzó a kertben. Fontos a lista készítésekor az évelők méretével is számolni, hiszen vannak olyan lágyszárú évelők, amelyek 150-200 cm-re is megnőnek egy szezon alatt, de vannak, amelyek csak 30-50 cm nagyok lesznek. Egy nagyra nőtt évelő az ágyás elejében nem mutat jól, de el is takarja az esetlegesen mögé ültetett kisebb évelőt, amely ettől ki is pusztulhat. Tehát az évelőket is érdemes méret szerint csoportosítani, és így, csoportokban beültetni őket, figyelmet fordítva arra is, hogy ne egyszerre nyíljanak, hasonló igényűek legyenek, és a szín és forma is ritmusosan ismétlődjön. Ettől válik természetes hatásúvá az elrendezés.
Évelőkből is ajánlom pár személyes kedvencemet, méret szerint zónákra osztva.
A zöld zónás évelők 10-50 cm közöttiek, a kékek 50-120 cm közöttire nőnek meg, a piros zónás növények a legnagyobbak, a 120-250 cm méretet is képesek elérni egyetlen szezon alatt.
Zöld zónás alacsony évelők: Sedum telephium - kárpáti varjúháj, Achillea millefolium -
cickafark, Lavandula angustifolia – levendula, Nepeta x faassenii – macskamenta
Kék zónás, közepes termetű évelők: Echinops ritro – szamárkenyér, Salvia nemorosa – ligeti
zsálya, Phlox paniculata – bugás lángvirág, Echinacea purpurea – bíbor kasvirág, Gaura
lindheimeri – évelő díszgyertya
Piros zónás, nagy termetű évelők: Veronicastrum virginicum - virginiai veronica, Heliopsis
helianthoides - napszemvirág, Helenium autumnale - napfényvirág, Panicum virgatum - vesszős köles
Természetesen ezen kívül is van még sok fontos szempont a növények kiválasztásakor, de ha már ezen alapelveket figyelembe véve vásárolunk, mind a környezetnek, mind a pénztárcánknak sokat kedvezhetünk. A tudatos tervezéssel a kertünk sem a folyamatos küzdelmet fogja jelenteni, hanem sok-sok örömet ad majd vissza.
A következő részben, a fajtaválasztás fontosságáról, a latin nevek jelentőségéről és az örökzöldekről írok majd.
Szomoru Miklós - Egy Kertész Kertje Pilisszentkereszten