Fából faragott motorost kap a Fat Boy szobor mellé Alsóörs
Bár már véget ért a 19. Harley-Davidson Open Road Fest, a STIHL ismét gondoskodott arról, hogy felejthetetlen maradjon. Gáborecz István, a vállalat szobrásza húsz óra megfeszített munka eredményeként kifaragta a tavalyi Fat Boy riderét. Az alkotás az alsóörsi Strand sétányra kerül, a fából faragott királyfi tehát Alsóörs új díszpolgára lesz.
Gáborecz István egy háromszáz kilós tölgyből faragott húsz óra alatt egy közel életnagyságú motorost. „A fesztivál előtt kimentem a Strand sétányra, és pontosan megmértem a tavaly készült Fat Boyt, hogy biztosan a motorra illő legyen az alkotás” – összegezte István a felkérést.
Dobai Attila nem is kívánhatott volna szebb folytatást a tavaly elkezdett közös történetnek: „Természetesen a lovas és a paripa együtt jár, így az új alkotást is Alsóörs városának ajándékozzuk, köszönetképpen a sok éves, sikeres együttműködésért” – mondta az Open Road Fest tulajdonosa.
A rider tehát hamarosan elfoglalja méltó helyét a Strand sétány elején kiállított Fat Boyon, melynek talapzatát Spirk László, lovasi motoros és csapata készítette el abból a vöröskőből, amelyet Kálmán Csaba református lelkipásztor biztosított az emlékműhez. Az együttműködés tehát sokrétű, és mutatja az alsóőrsiek elköteleződését a közös teljesítmény és az összefogás fontossága iránt.
A STIHL azonban a fesztivál ideje alatt számos más látványos és dögös programmal is várta a motorosokat. A résztvevők dekoratív hölgyek segítségével moshatták le az út porát a motoraikról, Juhász István, a STIHL Timbersports legjobbja pedig nem mindennapi bemutatóval örvendeztette meg a közönséget.
"Sikerült meglepetést okoznom a Hot Saw-val, vagyis a versenyeken használt tuningolt motoros fűrészemmel. Hangerőben és lóerőben felvette a versenyt a legkomolyabb motorokkal is" - húzta alá a sportfavágó, majd hozzátette: bízik abban, hogy sokak figyelmét sikerült felkeltenie a különleges sportág iránt. "A bemutató után többen is érdeklődtek, miként lehetne szó szerint belevágni a sportfavágásba, így még az is elképzelhető, hogy hamarosan egy Harley-sal bővül majd csapatunk" - tette hozzá nevetve.
A STIHL és a Harley Davidson tehát idén is maradandót alkotott, halhatatlanná téve az életérzést, ami a lóerő rabjaként mindkét vállalat életében meghatározó - az elementáris erőt és a szabadságot.




