hírek

Valódi vagy műfenyő? Esetleg cserepes? Karácsonyfa-vásárlási tanácsok a STIHL-től

Régóta tartó vita, hogy karácsonykor a műfenyő vagy a valódi fa a jobb választás, amit egy kifejezetten elterjedt tévhit is erősít. Sokan hiszik ugyanis, hogy az ünnepekre erdőkből vágják ki az impozáns egyedeket, miközben a valóság az, hogy azok kifejezetten erre a célra létrehozott ültetvényekről kerülnek ki – a legtöbb esetben hazai termelőktől. De nézzük, miért is jobb magyar fenyőt választani, mint műanyagot importot.

A karácsonyfa ültetvényeken terem

A karácsonyra szánt fenyők tehát nem az erdőkből származnak, hanem kertészeti célú ültetvényekben növekednek éveken keresztül, amíg az otthonainkba nem kerülnek. Ezért szaporítják, ezért nevelik, ezért ápolják őket, a fejlődésük közben pedig a növények sok légköri szenet megkötnek, amit magukba is zárnak. Főleg, ha az ünnepek után komposztálóba kerülnek, és néhány hónap alatt talajjavító anyag válik belőlük. A műfenyő ezzel szemben erősen környezetterhelő gyártási folyamatokon megy keresztül, majd ugyancsak sok energiát felemésztve kontinenseken át utazik, hogy aztán néhány év múlva nehezen kezelhető – jellemzően elégetésre vagy eltemetésre váró - hulladékként végezze. De ne szaladjunk ennyire előre.

Hazánk legjelentősebb fenyőfa-termelő vidéke Vas, Zala és Somogy megye térségében található, ami mellett természetesen további régiókban is foglalkoznak a karácsony egyik fontos, népszerű, szimbolikus díszítőelemével - összesen mintegy 3000-3500 hektáron. Ezeken a vidékeken családok százainak ad megélhetést vagy kiegészítő jövedelmet a „karácsonyfázás”, ha tehát olyan fát vásárolunk, ami hazai körülmények között növekedett, őket is támogatjuk.

Erős túlzással, de a karácsonyfák termesztését úgy kell elképzelni, mind a kukoricát, a búzát vagy a napraforgót. Egy mezőgazdasági területen egy konkrét célért növekednek: hogy valamilyen termék legyen belőlük. Persze a fent említett szénmegkötés okán a fenyők több hasznot hoznak, és bár az ültetvényekben használnak némi műtrágyát és indokolt esetben a kór- és károkozók ellen növényvédő szert is, az jelentősen kisebb mennyiség, mint az agrárium legtöbb más ágazatában.

A hazai fenyő a legjobb választás

A valódi fenyő tehát fenntarthatóbb, mint a műfenyő, különösen, ha tudatosan vásárolunk, és aztán tudatosan is válunk meg tőle. A választáskor érdemes utána járni, hogy a kiválasztott példány belföldi vagy netán exportból származik-e, hiszen például Hollandia, de néhány más állam is komoly mennyiségben szállít fát a különböző országokba, ami azonban viszonylag hosszú és környezetszennyező szállítással jár - szemben a belföldi utaztatással. Ezt szintén érdemes figyelembe venni, ha a döntésünkben a természet védelme is fontos szerepet kap.

A hazai karácsonyfák tehát légköri szenet kötnek meg, miközben szállításukkal abból kevesebb jut vissza a környezetbe, ráadásul a vidéki családok megélhetését segítik.

Van persze egy másik kiváló megoldás, ez azonban kevésbé elterjedt: a cserepes fenyő, amit az ünnepek után akár ki is lehet ültetni a kertbe, hogy tovább élhessen, növekedhessen. Ám ez sokszor kudarcba fullad, többek között a lakás és a külső helyszín közötti nagy hőmérsékletkülönbség miatt. De némi tudatossággal ez is járható és fenntartható út lehet. Arra azért érdemes figyelni, hogy egy normann fenyő ne kerüljön pusztán jóindulatból természetvédelmi területre, a kiültetésnek vannak szabályai, azt leginkább a saját kertünkben, udvarunkban tehetjük meg.

A férfiak (rém)álma

A fenyőválasztás kapcsán sok más téma van, amiről beszélni lehet. A piacon például több faj közül is lehet válogatni, amelyeknek megvan az maguk előnye. A luc gyorsan hullik, de illatos, a normann sokáig szép marad, az egyre ritkábban fellelhető ezüstfenyő pedig különlegesen szép.

Érdekes kérdés még, hogy mire érdemes odafigyelni, ha fenyőt vásárolunk. A szakemberek azt mondják, hogy ha túl sok a gyanta alul, vágás helyén, akkor az a fa már nagy valószínűséggel régóta várakozik arra, hogy valakinek az otthonába kerülhessen. A karácsonyfának szánt egyedeket ugyanakkor ütemezett terv szerint termelik le az ültetvényekről, így ritkán fordul elő, hogy a növény a kelleténél hosszabb időt tölt el összecsomagolásra, szállításra és értékesítésre várva.

A férfiak számára minden bizonnyal a legégetőbb kérdés a karácsonyfa talpba faragása. A STIHL ehhez adja a legjobb ünnepi tippet: az MSA 120 C-B és az MAS 140 C-B akkumulátoros motorfűrészekkel a kényes a művelet elvégzése gyerekjáték lesz. Apropó, gyerekek... Ha nem szeretnénk, hogy a kicsik észrevegyék, min ügyködik apuka, akkor van még egy jó hírünk: a STIHL akkumulátoros technológiája rendkívül halk munkavégzést tesz lehetőség, így a karácsonyfa befaragását nemcsak gyorsan, de csendben, észrevétlenül lehet elvégezni. Az ünnepek fenntarthatóságát pedig csak fokozza, hogy az akkumulátoros motorfűrészek használata közben nincsen károsanyag-kibocsátás sem.

2022.12.13