Tegyünk rendet a kertben még a tél előtt

Az ősszel keletkező rengeteg növényi hulladékot még a tél előtt érdemes összegyűjtenünk. Néhány kerti eszközzel, szerszámmal könnyedén összetakaríthatjuk a lehullott leveleket, az aprítógépekkel kisebbre vágott növényi részek újra felhasználhatók a kertben.

Hogyan lehet a leggyorsabban és legkényelmesebben összegyűjteni a faleveleket? 

A pázsitról folyamatosan gyűjtsük össze a lehullott leveleket, ebbe a munkába a gyerekeket is bevonhatjuk. A gyep felületéről azért fontos rendszeresen összeszedni a leveleket, mert a fűszálak a levelek alatt nem jutnak megfelelő mennyiségű fényhez, valamint könnyen felüthetik a fejüket a fűszálak között a különböző gombák, mohák.

Az évelő dísznövények, fűszernövények alatt ősszel nem feltétlenül kell összegyűjtenünk a lehullott leveleket, mert ez nem csak, hogy védi a növényeket a fagyok ellen, de a növényi hulladékok a lebomlásuk során hasznos tápanyagokkal látja el a talajt. A gyümölcsfák alatt azonban feltétlenül gyűjtsük össze a leveleket és a fertőzött növényi részeket (például a moníliás gyümölcsöket), mert az itt élő kórokozók, kártevők különben könnyen áttelelhetnek a talaj felszínén. A legjobb, ha a fertőzött leveleket, terméseket mélyen a talajba forgatjuk.

A lombfúvók vagy más néven légseprűk segítségével könnyen összegyűjthetjük a térkövekről, a gyepről és az utcafrontól is a lehullott leveleket. A lombfúvó szívásra és fújásra is alkalmas. A STIHL lombfúvók különböző teljesítményűek, találunk akkumulátoros, elektromos és benzinmotoros változatot is. A benzinmotoros gépek a nagyobb területekre ajánlottak. Az aprító lombszívók vagy más néven a lombszívó szecskázók összegyűjtik, felszívják a leveleket, és apróra darálják a növényi hulladékot. A levelek összegyűjtésekor először a lombszívó fúvó funkciójával kupacokba fújjuk össze a leveleket a kertben, majd a gépet átszereljük lombszívóvá, felszívjuk a gép zsákjába a kupacokba összegyűjtött leveleket, miközben a gép ledarálja a leveleket. A nehezebben hozzáférhető kertrészekben is hasznos lehet a lombszívó, így például a sövény vagy az olyan szúrós bokrok alatt, mint a rózsa vagy a magyal. A lombfúvók használata közben legyen rajtunk védőruha és védőszemüveg, amely védi a szemeinket az esetleg felpattanó anyagok ellen. 

 

Diófa-kérdés

A diófa leveleket külön gyűjtsük össze és a legjobb, ha a leveleket mélyen a talajba forgatjuk vagy szerveshulladékgyűjtő zsákokba tesszük. Külön komposztálóba téve is gyűjthetjük, ahol 2-3 év alatt lebomlik és komposzttá alakul. A fertőzött terméseket gyűjtsük össze, és ássuk mélyre vagy szerveshulladék gyűjtő zsákokba tegyük. 

 

Komposztálóba a rengeteg ősszel keletkező szerveshulladékkal!

Az ősszel keletkező -egészséges- növényi hulladékot gyűjtsük a komposztálóba! A komposztálás folyamata gyorsabb lesz, ha aprítógép segítségével kisebb méretűre aprítjuk a leveleket. A STIHL aprítógépek között találunk olyat is (komposztálógépek), amely nem csak a fásszárú-, de a lágyszárú növényrészek összeaprítására is alkalmas körkéses szerkezetének köszönhetően. Belekerülhetnek a komposztáló-aprítógépbe a levelek, a lágyszárúnövények, a gyümölcs- és zöldségmaradványok is.

 

A térkő réseiről se feledkezzünk meg!

A kerti utak, járdák, autóbeálló réseiben könnyen felbukkanhatnak a különböző gyomnövények. A muhar, a pitypang, a pásztortáska kifejezetten nehezen távolítható el az apró résekből. Amennyiben nem szeretnénk szintetikus növényvédőszereket használni a gyomok elleni harcban, használjunk festőspatulát, amivel könnyedén hozzáférhetünk az apró résekhez is.

 

"KertÉRTŐK - Az otthon kertészkedők műsora" podcast már a legnépszerűbb felületeken a Spotify-on és az iTunes-ban is elérhető.

 

 

2020.10.28