6+1 növény, ami tisztítja a lakás levegőjét

A NASA egyik kutatásának köszönhetően, már a 80-as évektől bizonyított tény, hogy egyes lakásban tartott dísznövények kifejezetten jó légtisztító hatásúak, javítják a levegő minőségét, valamint növelik a lakás levegőjének oxigéntartalmát.

1. Hatásosan kiszűri a káros anyagokat a szoba levegőjéből az areca pálma vagy egyéb nevein hegyi pálma, gyompálma, aranypálma (Areca lutescens), mely tollseprűre emlékeztető, smaragdzöld színű leveleivel díszít. Nemcsak rengeteg oxigént termel napközben, de a lakás páratartalmát is növeli. Lassan növekedő dísznövény, mely a lakás félárnyékos részén is szépen fejlődik, de legszebben világos szobában növekedik. A hidegre érzékeny, ezért télen a szellőztetések során óvjuk a hűvös levegőtől. Az öntözések között hagyjuk a talajt kissé megszikkadni, télen csökkentsük az öntözések számát. Mivel eredeti élőhelyén a magas páratartalom jellemző, érdemes kézi permetezővel is öntözni leveleit.

2. Bár megjelenése miatt többen nem választják szobanövénynek, a rendszeresen gondozott örökzöld anyósnyelv (Sansevieria) mutatós dísze lehet a lakásnak. Az anyósnyelv jól tűri a szárazságot, a lakás bármely pontján szépen fejlődik, mivel főleg éjszaka termel oxigént, érdemes a hálószobában tartani. Ugyancsak hasznos a fürdőszobába is tenni egy anyósnyelvet, mert remekül megköti a tisztítószerekben, kozmetikumokban található vegyi anyagokat. Az anyósnyelv sárga levélszegélyű változata a Sansevieria trifasciata, mely hasonlóan igénytelen szobanövény.

3. A szobai futóka (Scindapsus aures) jól mutat polcokra, szekrényekre téve, de cserepét függesztve is tarthatjuk. Fontos tudni róla, hogy levelei mérgezőek, így olyan helyre kerüljön, ahol a kisebb gyerekek, háziállatok nem férnek hozzá. Egyik legnagyobb előnye, hogy a lakás fényszegényebb részébe is kerülhet, oda, ahova más növényt a fény hiánya miatt nem tudunk tenni. Bár a tápanyagban gazdag, nedves talajt új hatások fejlesztésével hálálja meg, jól viseli a szárazságot, sőt akár vízben, egy vázában is nevelhetjük. A nyári kánikulában kézi permetezővel öntözzük és ügyeljünk rá, hogy közvetlen napfény ne tűzze a déli órákban.

4. Remekül tisztítja a lakás levegőjét az azálea (Rhododendron simsii), mely a lakás világos részében érzi magát legjobban. Impozáns megjelenésű virágzata pompás színekkel dobja fel lakásunk hangulatát. Az azália a savanyú kémhatású talajt kedveli, így átültetése esetén mindenképpen szerezzünk be speciális virágföldet számára. Az öntözésre érzékeny, ezért gyakran gondoskodjunk a vízutánpótlásról, földjét ne hagyjuk kiszáradni. Rendszeres tápanyag-utánpótlásáról se feledkezzünk meg, ehhez válasszunk kifejezetten a rhododendronoknak, azáleáknak szánt tápoldatot. Nyáron tegyük ki a friss levegőre, a kert vagy terasz egy hűvösebb, közvetlen napfénytől védett helyére, mert ezt új hajtások hozásával hálálja majd meg.

5. A vitorlavirág (Spathiphyllum) nem igényel sok törődést, mégis az egyik legjobb légtisztító növény a lakásban. Nevét impozáns, vitorlára emlékeztető virágzatáról kapta. A fehér színű virágok több héten keresztül virágoznak, elszáradásuk után vágjuk ki tőből a virágszárakat. Bár fényszegény szobában is tarthatjuk, virágzatot csak fényben gazdag helyiségben hoz. A vitorlavirág lándzsaszerű levelei fényesek, élénk zöldek, mutatósak. Mivel eredeti élőhelyén a magas páratartalom jellemző, a lakás páradús részében neveljük, vagy rendszeresen öntözzük kézi permetezővel leveleit, úgy, hogy a virágot ne érje a víz. Ügyeljünk rá, hogy a – a többi szobanövényhez hasonlóan – a száraz, sérült növényi részeket mindig távolítsuk el. A vitorlavirágot tavasszal és a nyár folyamán 3-4 hetente tápoldatozzuk.

6. Különleges és elegáns megjelenésű szobanövény a szobafikusz vagy másik nevén a gumifa (Ficus elastica), melyet tarka változatban is beszerezhetünk. Nem csak kitűnő levegőtisztító tulajdonságáról ismert, hiszen ezen kívül remek pormegkötő, sőt a szoba páratartalmát is növeli. Bőrszerű, nagyméretű levelei fényesek, sötétzöld színűek, a fiatal leveleket piros színű burok védi, melyek a növekedés során a földre hullnak. Fontos megemlíteni, hogy levelei mérgezőek. A növényt kevésbé világos szobában is tarthatjuk, de azért szórt fény egész évben érje. A hideget rosszul viseli, ezért télen, a szellőztetések alkalmával ügyeljünk rá, hogy meg ne fázzon. A szobafikusz földje legyen mindig nedves, nyáron 2-3 naponta öntözzük, télen csökkentsük az öntözések számát.

+1 A sárkányfa vagy másik nevén dracéna (Dracaena) a szobai futókához hasonlóan, a lakás sötétebb részein is szépen növekszik. Választhatunk tarka és fehér levél szélű dracénát is. A sárkányfának a lakás világos vagy félárnyékos részét válasszuk, ahol nem éri közvetlen napfény. Gondoskodjunk rendszeres öntözéséről, de ügyeljünk rá, hogy ne álljon alatta a víz, a pangó víz hatására ugyanis könnyen lehullatja leveleit. Ennek elkerülése érdekében jó megoldást jelenthet, ha a talaj felszínére agyaggolyót szórunk, mely képes magába szívni a felesleges vizet. Átültetésekor érdemes a cserép aljába is szórni az agyaggolyóból. Nyáron jól érzi magát a terasz vagy a kert félárnyékos részein.

+ 2 STIHL tipp, hogy a szobanövényeink hosszútávon egészségesek maradjanak:

  • A szobanövények öntözése során használjunk mindig szobahőmérsékletű vizet.
  • Bizonyos időközönként érdemes a dísznövényeinket szobahőmérsékletű vízzel lezuhanyoztatni, hogy a leveleket megszabadítsuk a rajtuk megtapadt portól és szennyeződésektől.

Még több hasznos kertápolási tippért látogasson el weboldalunkra: http://stihlnemzedekek.hu/kertapolasitippek

Írta: Beh Mariann 

A STIHL kertápolási szakértője

2020.01.17